Fővárosunk és egyben Európa egyik legnagyobb temetőjének közkeletű elnevezése tulajdonképpen félrevezető: Rákoskeresztúrnak csak az egykori határán fekszik egyébként pedig Kőbánya része. A múlt század végére a pesti Kerepesi temető részint szűkké, részint dísztemetővé vált, ezért hozta létre Budapest vezetése az egykori Drasche téglagyár és a kőbányai szőlők közötti külső fekvésű területen az új, hatalmas kiterjedésű temetkezőhelyet. 

Az Új Köztemetőt 1886. május 1.-én nyitották meg. Augusztus 6-án temették el az első halottat: Závoly Viktóriát, egy napszámos özvegyét a mai 53-as (jelenleg szóró-) parcella helyén. A temetőt a század folyamán összesen öt alkalommal bővítették, így ma már mintegy 207 hektáron terül el, 301 parcellával. Máig kb. 3 millió elhunyt talált itt végső nyughelyet.

A szabályos, geometrikus alaprajzi elrendezés, a derékszögű úthálózat által kialakított négyzetes parcellarendszer Czigler Győző műépítész 1903-ban készült tervei alapján valósult meg. A ma látható, monumentális bejárati épületegyüttest Hegedűs Ármin tervezte, a szobordíszek Maróti Géza munkái. Az oldalsó épületek homlokzatára Róth Miksa híres műhelyében készültek a Krisztus sírba tételét, illetve feltámadását ábrázoló mozaikok. A múlt század végén a bejárattól jobbra és balra olasz mintát követő, fülkés rendszerű sírboltok épültek, 1921-1925 között korszerű ravatalozót és hűtőházat létesítettek, Wossola Sándor tervei szerint.

A köztemetőből már 1903-ban elkülönítettek két parcellát katonai temető céljára. 1914-től, az I. világháború idején nem csak magyar hősi halottakat temettek ide, hanem a szövetséges központi hatalmak elesett katonáit, valamint az antant országokból származó, hazánkban elhunyt hadifoglyokat is. 42 nemzet fiai nyugodtak a rákoskeresztúri hősi temetőben, amely időközben 25 kat. holdra növekedett területével a második legnagyobb volt egész Európában, a szomorú emlékezetű franciaországi Verdun temetője után. A II. világháború ideje újabb friss sírokat hozott. 1955 után a hősi parcellák nagy részét felszámolták; a megmaradtak ma is láthatók.

Az 1950-es években a politikai okokból halálra ítélteket, a koncepciós perek áldozatait majd az 1956-od forradalom és szabadságharc után kivégzetteket is az Új Köztemető félreeső parcellákban temették el. Így lett a 301-es parcella az 1958. június 16-án, feltehetőleg a szomszédos Gyűjtőfogházban kivégzett Nagy Imre miniszterelnöknek és társainak sokáig titkolni igyekezett nyughelye.