Bár még harmincas évei közepén jár, mégis kivételes politikai pályát futott be Kucsera Miklós, az MSZP egyik kerületi önkormányzati képviselő-jelöltje.
Kucsera jelenleg a Fővárosi Közgyűlésnek bizottsági tagja MDF-es színekben és a párt budapesti választmányában is helyet foglal. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon Kőbánya 13. számú egyéni képviselői választókörzetben indult szintén MDF színekben és a párt kompenzációs listáján a második helyre küzdötte fel magát, bár végül nem eredményezett befutó helyet.
Az elmúlt négy évben körvonalazódott számára, az MDF nem húzza sokáig, ezért minden lehetséges parlamenti pártnál kilincselt a pozíciókért . A FIDESZ-KDNP és az Lehet Más a Politika azonnal utat mutatott neki, a helyi baloldal (miután összeboronálta az MDF-et a kerületi MSZP-vel) viszont befogadta és elindította az önkormányzati választásokon.
Ezzel egy időben Kucsera megalakította a Kőbányai Demokraták Szövetségét, amely állítása szerint "azzal a céllal alakult, hogy a politikai pártoktól és a pártszerű működéstől függetlenül képviseletet nyújtson a civil gondolkodásnak, a kerületi problémák megoldásának, továbbá olyan helyben élő emberekkel szeretnénk dolgozni, akik köztünk élnek, a mi problémáink az Ő problémájuk is." Mindez azért érdekes, mert a szervezet öt hónapos fennállása alatt kizárólag akkor hallatott magáról, mikor azzal az MSZP-vel lépett szövetségre, amely az önkormányzati választásokon több idegenlégióst indít, mint Kőbányait.
Így lehet tehát, hogy Kőbányán egy MDF színeiben politizáló, de egy független pártot is alakító személy induljon MSZP-s színekben az önkormányzati választásokon, akit már eltanácsolt a FIDESZ és az LMP is.
Hozzászólások