X. kerület

Budapest külső kerülete. Területe 32,50 km2. A gondozott parkok összterületét tekintve Kőbánya a fővárosi listavezető, 2 675 000 négyzetméternyi zöldterülettel. Lakossága 75.470 fő. Népsűrűség 2388 fő/km2

Van egy jó témád? Írd meg!

Fotók vegyesen

Partnerek

Hozzászólások

Szeretnék hírlevelet!

Egymásnak estek a szocik Kőbányán

2010.08.27. 15:28 Janos_Kobanyai

A májusi - csendes  szakítás után nyilt háború kezdődött a kerületi szocialista frakció, és a 2006-ban MSZP színekben megválasztott Verbai Lajos polgármester között. A kőbányai MSZP elnöke szerint Verbai Lajos immár "Fidesz bérenc", a polgármester pedig azt mondja, a vele szemben állók éppen azt akarták magakadályozni, hogy megtisztítsa a korrupciós botrányoktól terhelt helyi MSZP-t.

A történet négy évvel ezelőtt kezdődött, a helyhatósági választásokra az MSZP egy olyan embert keresett, akinek nevéhez semmilyen mutyi nem tapad, így nem támadható. Valamint kellőképpen irányítható is. A választás Verbai Lajosra esett, aki korábban kerületi KISZ-titkár volt, majd a rendszerváltást követően a helyi közigazgatásban dolgozott, oktatási vonalon, a felesége szintén a kerületben tanít, így sokan ismerték, valóban nem volt vádolható semmilyen korábbi üggyel. Már csak azért sem, mert megválasztásáig még csak MSZP-tag sem volt, bár baloldalisága közismert volt a kerületben.


Csakhogy a korábbi szocialista fellegvárnak számító Kőbányán is megváltoztak az erőviszonyok 2006 őszére, és a kerületi közgyűlésbe ugyanannyi MSZP-s és fideszes képviselő jutott be, így megszűnt a szocialisták kényelmes pozíciója, amikor egyedül is át tudtak vinni bármilyen javaslatot a testületen. Ráadásul Andó Sándor, aki a botrányokat egy ideig a BKV, majd a Budapesti Gyógyfürdők Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként, fővárosi szinten "bekkelte ki", a ciklus közepén "visszatért" a kerületbe, és magával hozta egyik régi szövetségesét, Élő Norbertet, aki korábban a XII. kerületi MSZP tagjaként képviselő- és polgármesterjelölt is volt a Hegyvidéken. Verbai Lajos elmondása szerint innentől Élő Norbert, és köre folyamatosan azt szerette volna, hogy a nekik megfelelő döntések szülessenek. Ő viszont akár saját kerületének korábbi cégvezetését is feljelentette, ha ennek érezte szükségességét.

Verbai Lajos azonban a választási arányok alapján úgy érezte, a kerületi választók is azt várják tőle, hogy igyekezzen konszenzusra törekedni a döntéshozatalban. "Én mindig úgy éreztem, hogy nem pártérdek-, hanem kerületérdek-érvényesítő vezetőnek kell lennem, és hogy ezt nem csináltam rosszul, talán az is mutatja, hogy a döntések nagy részét konszenzussal sikerült elfogadtatnom" - mondta a polgármester.

A rendszeressé váló vitákat sem Élő Norbert, mostani kerületi MSZP-elnök és polgármesterjelölt, sem Verbai nem tagadta, de mindketten mást állítanak ezekről: Élő szerint a helyi szocialisták azt kérték számon Verbain, hogy "a Fidesz szekerét tolja", a polgármester viszont azt mondta, neki csak pont Élőékkel, és a korábbi befolyásukhoz, a mutyikhoz ragaszkodó csoport tagjaival volt nézeteltérése.

A polgármester egy konkrét példát is említett: Novák Gyula testvére a helyi szociális bizottság külsős tagja volt, de kiderült róla, hogy egy olyan cégben tag, ami tízmilliós nagyságrendű pénzzel tartozik az önkormányzatnak. A Fidesz ezután eltávolította az asszonyt a bizottságból, és ezt Verbai is támogatta. Élő Norbert szerint ugyanakkor ennek "semmi jelentősége nem volt, Verbai Lajos általában is a Fidesz felé orientálódott, kiderült róla, hogy döntésképtelen, gyenge vezető, aki behódolt a jobboldalnak, nem véletlen, hogy a háta mögött mindenki csak Lajoskának hívja a polgármesteri hivatalban".

Verbai Lajos erre viszont azt mondta, hogy érdekes módon tavaszig senki nem kritizálta a kerületi MSZP-ből nyilvánosan. "Sőt, maga Élő Norbert vetette fel még tavaly decemberben, hogy induljak újra, és támogatni fog pénzzel, hiszen köztudott, hogy jómódú vállalkozó a XII. kerületben. Cserébe viszont az lett volna a feltétele, hogy ha megválasztanak, ő lehessen a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester, teljes polgármesteri hatáskörrel" - mondta Verbai Lajos, hozzátéve, hogy "éppen az ilyen mutyikat szerettem volna megakadályozni, és benne egyáltalán nem bíztam, így visszautasítottam a megkeresését". Élő Norbert tagadta a Hírszerzőnek, hogy ilyen ajánlatot tett volna Verbainak.


Szerinte annyi történt, hogy a kerületi MSZP-ben is mindenki ráébredt, hogy Verbai gyenge kezű, döntésképtelen ember, így amikor a polgármester-jelöltségről kellett dönteni, a tagság túlnyomó része mögé állt, amin Verbai úgy megsértődött, hogy összeállt a Schmuck Andor féle MSZDP-vel. Élő ezért mondta azt a csütörtöki kizárás kapcsán, hogy Verbai "Fidesz bérenc". "Kétségtelen, hogy Verbai Lajos indulása az MSZDP-támogatásával a baloldalról vesz el szavazatokat, aki pedig a baloldalt osztja meg, az a Fidesz szekerét tolja, vagyis Fidesz bérenc" - mondta a kerületi pártelnök a Hírszerzőnek. Verbai Lajos viszont úgy érzi, "a tisztességes baloldali emberek, sőt még a kerületi MSZP-tagság jelentős része is engem támogat, nem pedig egy milliomost, akinek a baloldaliság a neki kedvező gazdasági döntések meghozatalát jelenti".

"Amikor polgármester lettem, kétmilliárd forint hiánya volt Kőbányának, pedig korábban ez egy kifejezetten jó gazdasági helyzetben lévő kerület volt, sok milliárdos ingatlanvagyonnal. Most hárommilliárd plusszal zárunk. Nyilván sok oligarchának sértette az érdekét, hogy megállítottuk a közvagyon elherdálását" - mondta. Verbai szerint Élő saját lapjában, a Kőbányai Kilátóban már hosszú ideje kampányt folytat ellene a kerületben, Élő erre azt mondta, Verbai nem képes elfogadni, hogy "alig támogatja valaki, a 800 fős tagságból talán, ha ketten”.
A botrány ellenére mindkét baloldali induló bízik saját sikerében októberben."Most érzem, hogy mekkora a támogatottságom, napról napra egyre többen jelentkeznek, hogy segítsenek nekem, a budai milliomossal szemben én vagyok a hiteles baloldali jelölt" - így Verbai Lajos.

A történethez hozzátartozik még, hogy 2008-ban mind Élő Norbert, mind az őt Kőbányára "kitaláló" Andó Sándor tagadta, hogy a Hegyvidékről érkező "idegenlégiósnak" polgármesteri ambíciói lennének valaha is. Élő Norbert egyenesen "hülye hírnek" nevezte a felvetést, Andó pedig azt mondta, Kőbányán úgysem választanának meg máshonnan érkezett indulót.
 

Forrás: Hirszerzo.hu
 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szólj hozzá!

Címkék: politika választás mszp verbai

A bejegyzés trackback címe:

https://10ker.blog.hu/api/trackback/id/tr562252295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása